PrintFrendly

2013. október 31., csütörtök

Almás sütőtökkrémleves pirított dióval

Maradt meg sütőtök és mindenképpen levest képzeltem belőle. Azt tudtam, hogy édesen szeretném, némi almával kiegészítve. A pirított dió nagyon jó társának bizonyult. Igazán sűrű, aranyló leves kerekedett belőle.


Hozzávalók 4 főre:
  • 50 dkg sütőtök (megsütve, kb. egy nagyobb tök feléből)
  • 3 kisebb alma (megtisztítva 25 dkg)
  • 2 ek cukor
  • 0,5 kk őrölt fahéj
  • 1 csipet őrölt szegfűszeg
  • 1 csipet só
  • 1 dl főzőtejszín (20%-os)
  • 1 ek méz
  • Pár db pirított dióbél
A megsült sütőtök héját eltávolítjuk, majd a tököt egy kisebb fazékba rakjuk.
Az almát meghámozzuk, magházát kiemeljük és a gyümölcsöt darabokra vágjuk, a tökhöz adjuk.
Annyi vízzel felöntjük, hogy épp ellepje.
Meghintjük a sóval, cukorral, fahéjjal, szerecsendióval.
Fedő alatt addig főzzük, amíg az alma meg nem puhul. (Ez pár perc.)
Merülő mixerrel pürésítjük.
Hozzáadjuk a tejszínt, ha túl sűrű, adhatunk hozzá kevés tejet.
Pár percre visszatesszük főni.
Ha elzártuk, belekeverjük a mézet.
Durvára vágott, száraz serpenyőben megpirított dióval kínáljuk.

2013. október 30., szerda

Sonkás tojáspástétom

A tojáspástétom megunhatatlan nálunk. Próbálok mindig valami újat belecsempészni. Most sonkával készült. Sok-sok zöldséggel, friss vagy pirítós kenyérrel isteni uzsonna.




Hozzávalók 3 főre:
  • 4 nagyobb tojás
  • 10 dkg csirkemell sonka
  • 2 nagy csipet só
  • 1 nagy csipet bors
  • 2 ek majonéz
  • 0,5 tubus sonkás sajtkrém (5 dkg) 
A tojásokat keményre főzzük, héjukat eltávolítjuk.
A sonkát nagyon apróra vágjuk. (Én most a fokhagymaprésen toltam át.)
A megfőtt tojásokat összetörjük (akár egy villával, erre most a krumpli törőt használtam).
Sózzuk, borsozzuk, belenyomjuk a majonézt és a sajtkrémet.
Alaposan összeforgatjuk.
Legalább egy órát pihentetjük a hűtőben, hogy összeérjenek az ízek, de még jobb, ha előző este elkészítjük.

2013. október 29., kedd

Rozmaringos csirkecombok

Ma egy nagyon egyszerű ebédet készítettem. Sajnos még csak nyár végén, szinte ősz elején készült el a fűszernövényeknek szánt rész a kertben, ezért csak pár bokor menta és citromfű növekedik benne. Reménykedem benne, hogy tavasszal sok illatos fűszer alapanyag kap majd helyet benne és akkor nem kell morzsolt növényeket használnom.
A combokhoz sült krumplit kínáltam köretként, de krumplipüré is illek hozzá.
Érdekes lehet, de a fogadott Nagyinktól kapott mézédes körte befőtt volt az husi és a krumpli mellé. Érdemes kipróbálni, ha valaki szereti az édeset együtt a sós ízzel.
A gyerekek már elég türelmetlennek bizonyultak, ezért csak pár kattintásra volt lehetőségem, elég puritán a kép, de majd legközelebb... 

Hozzávalók 3 főre:

  • 6 db hosszú csirkecomb
  • 0,5 dl olaj
  • 1 kk só
  • 0,5 kk őrölt bors
  • 1 kk morzsolt rozmaring

A husikat alaposan megtisztítjuk, kicsit lecsöpögtetjük.

Egy kisebb tepsit kikenünk olajjal, majd belefektetjük a combokat.

Meghintjük a sóval, borssal és a rozmaringgal.

A húsok közé öntünk 0,5 dl vizet.

Alufóliával lefedve előmelegített sütőben 200 fokon 45 percet puhítjuk, majd a fóliát levéve további 35 percet pirítjuk. Néha meg-meglocsoljuk a levével, hogy ne száradjon ki nagyon.



2013. október 28., hétfő

Fokhagymás csicsóka krémleves

Nagyon boldog voltam, mikor tavasszal a szomszéd idős bácsitól kaptunk pár darab csicsóka gumót, amit azonnal el is ültettünk kicsiny kertünk egyik szegletébe. Vártam, mikor jön el végre a nap, amikor is készíthetek belőle valami finomat. A hétvégén betakarítottuk a rengetegnek nem mondható termést, ami pontosan 1 kg lett. Sebaj, kóstolónak ez is elég. Majd jövőre nagyobb területet kap. 
Első bemutatkozása egy krémleves formájában történt. Imádom a krémleveseket, a Kicsi is így van vele, Nagyobbikom nem leveses, Apukája sem rajong nagyon értük. Több marad nekünk, lányoknak.
Természetesen sok fokhagymával főtt. Kapott pár karika füstölt kolbászt és némi apróra vágott metélőhagymát. Nekem nagyon "bejött". Most már a maradék csicsóka sorsán töröm a fejemet :-)
Hozzávalók 6 főre:
  • 50 dkg csicsóka
  • 1 nagyobb krumpli (kb. 20 dkg)
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 2 ek olaj
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 tk só
  • 0,5 kk őrölt bors
  • 0,5 zöldségleves kocka
  • 2 dl főzőtejszín (20%-os)
A csicsókát alaposan megtisztítjuk. A felülete elég egyenetlen, ezért erre a legjobb egy új mosogató dörzsis szivacs. A tiszta gumókat apróbb darabokra vágjuk.
A krumplit és a hagymákat is megtisztítjuk, előbbit nagyobb darabokra szeljük, a vöröshagymát felkockázzuk.
A vöröshagymát az olajon üvegesre pirítjuk.
Rádobjuk a csicsókát, a krumplit és jól átforgatjuk.
Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje.
Sózzuk, borsozzuk, beledobjuk a kockát, a fokhagymákat egészben.
Addig főzzük, amíg a zöldségek puhák nem lesznek (kb. 20-25 perc).
A tejszínt egy tálkába öntjük és a leves vizéből pár evőkanállal bemelegítjük.
A levest merülő mixer segítségével pépesítjük.
Beleöntjük a tejszínt és hagyjuk felfőni.
Melegen, füstölt kolbász karikákkal, apróra vágott metélőhagymával kínáljuk. Természetesen illik még hozzá pirított szalonna, reszelt sajt vagy kevéske tökmag.

2013. október 26., szombat

Hajtogatott kolbászos pogácsa

Bár már korábban készült ez a finomság, úgy gondolom, hogy nem hiányozhat a blogról. 
Egyik hétvégén hosszú útra mentünk, és egy kis pogácsát akartam sütni, hisz az könnyen szállítható, ha meleg van is eláll. De nem tudtam, hogy milyen legyen. A hűtőben volt három darab kis kolbászka, és így jött az ötlet, hogy a fincsi Hajtogatott tepertős pogácsa mintájára készüljön kolbászos. 40 darab lett belőle, így még a rokonok is kaptak belőle. A teteje ropogós, a belseje finom puha lett. Mindenképpen megéri a hajtogatással töltött időt rászánni, mert tényleg így az igazi.

Hozzávalók 40 db pogácsához.:

  • 1 kg liszt
  • 30 dkg füstölt kolbász
  • 5 dkg élesztő
  • 1 ek cukor
  • 5,5 dl tej
  • 2 tk só a tésztába
  • 2 t sárgája
  • 10 dkg margarin a tésztába
  • 1 tk só
  • 1 csapott kk bors
  • 10 dkg margarin a kolbászhoz
  • 1 egész tojás a kenéshez sütés előtt
  • 2 ek tej a kenéshez sütés után

A lisztben elmorzsoljuk a margarint, beletesszük a tojások sárgáját, a sót.
A tejben a cukorral felfuttatjuk az élesztőt, majd a liszthez adjuk.

Alaposan kidagasztjuk, meleg helyen kb. 1 óra alatt a duplájára kelesztjük.

A kolbászt ledaráljuk és elkeverjük a margarinnal.

Lisztezett felületen kb 1 cm vastagra elnyújtjuk a megkelt tésztát.

Egy kanál domború oldalával szépen elsimítjuk rajta a kolbászkrémet.

Megszórjuk a sóval, borssal.

A tésztát képzeletben 3 vízszintes sávra osztjuk.

A felső sávot a közepére, lefelé hajtjuk, az alsó sávot alulról felfelé haladva ráhajtjuk.

Az így kapott sáv mindkét végét, balról és jobbról is középre hajtjuk.

Konyharuhával letakarva 20 percet pihentetjük, elnyújtjuk, majd megint hajtogatjuk.

Megint 20 perc pihi, nyújtás, hajtogatás.

Elnyújtjuk kb. kétujjnyi vastagra, egy éles késsel berácsozzuk, egy lisztbe mártott, közepes méretű pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk.

A pogácsákat a két tenyerünk között kicsit megsodorjuk, így szép magas tornyok lesznek.

Sütőpapírral bélelt tepsibe pakoljuk egymástól kicsit távolabb, lekenjük egy egész, felvert tojással.

Kb. 20 percet még kelesztjük.

Előmelegített sütőben 25 perc alatt 180 fokon hőlégkeveréssel megsütjük.

Ha kivettük a sütőből azonnal lekenjük tejjel és konyharuhával letakarva 10 percet pihentetjük.


Akik elkészítették a NoSalty oldalra feltöltött recept alapján:















2013. október 25., péntek

Sós tobozkalács

Egy receptverseny alkalmából találtam ki ezt a formát. Most, hogy itt az ősz, mi is szívesen gyűjtünk tobozokat a gyerekekkel a séták során. Akár kirándulásra is készíthető belőle szendvics. Aki kicsit soknak érzi rajta a mákot, nyugodtan csökkentheti a mennyiséget.


Hozzávalók 12 tobozkalácshoz:
Tésztához:
  • 1 kg liszt
  • 5 dl tej
  • 5 dkg élesztő
  • 1 púpos tk cukor
  • 3 kk só
  • 1 dl olaj
  • 2 ek tejföl
  • 2 tojás
  • 1 nagyobb méretű krumpli (kb. 20 dkg)
Tetejére:
  • víz
  • 1ek darálatlan mák kalácsonként (összesen 12 ek)

A krumplit alaposan megtisztítjuk, meghámozzuk, apróra vágjuk és sós vízben puhára főzzük.
Egy krumpli törővel pépesre törjük.
Az élesztőt felfuttatjuk egy kis langyos tejben a cukorral
A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a megtört krumplit, a felfutott élesztőt, a sót, az olajat, a tojásokat, a maradék tejet és a tejfölt.
Alaposan kidagasztjuk, ha találunk még benne apró krumpli darabokat, az ujjainkkal szétnyomjuk.
Meleg helyen, konyharuhával letakarva kb. 1 óra alatt a duplájára kelesztjük.
A megkelt tésztát enyhén lisztezett felületre borítjuk, 12 egyenlő részre vágjuk.
Csinos kis rudakat formálunk és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. ( A formázást érdemes úgy végezni, hogy a tenyerünkbe vett tésztadarabot elkezdjük a széleinél alulra forgatni és a rúd belsejébe nyomni.)
A kalácsokat lespricceljük kevés vízzel és bőven megszórjuk mákkal. 
Egy hosszabb élű, lisztbe mártott ollóval a kalácsok mindkét oldalát 45 fokos szögben bevagdaljuk a kalács szélének 1/3-áig.
Csak addig hagyjuk még kelni, míg a sütő bemelegszik.
Előmelegített sütőben 20 perc alatt 180 fokon hőlégkeveréssel megsütjük.
A sütőből kivéve rácson hagyjuk kihűlni.
Légmentesen elzárt helyen sokáig puha marad.

2013. október 24., csütörtök

Sonkakrémmel töltött palacsintatekercsek rántva

Jó rég nem készítettem ilyen típusú rántott palacsintát. Már napok óta azon törtem a fejemet, hogy be kellene iktatni a menübe. Ma neki is álltam. Igaz, legalább két óra hossza alatt, de elkészültek. Kicsit pepecselős, de azt hiszem megéri kipróbálni. 


Hozzávalók 7 tekercshez:
Palacsinta tésztához:
  • 3 tojás
  • 1 púpos kk só
  • 12 púpos ek liszt
  • 480 ml tej
  • 0,5 dl olaj
Sonkakrémhez:
  • 20 dkg csirkemellsonka
  • 1 tubus sonkás sajtkrém (100g)
  • 5 dkg trappista sajt
  • 1 csipet só
  • 1 csipet bors
  • 1 kis csokor friss metélőhagyma (vagy 1-2 újhagyma szára)
Panírozáshoz:
  • 10 dkg liszt
  • 3 kisebb tojás
  • 7 dkg zsemlemorzsa
  • 7 db fogpiszka a tűzéshez
  • Olaj bőven a sütéshez
Először a sós palacsintákat készítjük el. A tojásokat a sóval habosra kavarjuk, majd belekanalazzuk a lisztet. A tejet fokozatosan adagolva sűrű, csomómentes tésztává kavarjuk. Legvégül az olajat keverjük bele.
Egy felforrósított serpenyőben kisütjük a palacsintákat.
(Nekem most 7 db nagyobb és picit vastagabb palacsinta sült ebből a mennyiségű tésztából.)
A töltelékhez a sonkát nagyon apróra vágjuk, vagy húsdarálón ledaráljuk. (Én most a gyorsaság és az egyszerűség kedvéért a fokhagymanyomón toltam át.
A sonkához adjuk a sajtkrémet, amivel jól összekeverjük, majd meghintjük sóval, borssal, végül belereszeljük a sajtot.
A metélőhagymát egész apróra vágjuk.
A kéz melegre hűlt palacsintákat szépen kiterítjük és elosztjuk rajtuk a sonkakrémet, amit a palacsinták közepén kicsit elterítünk. Megszórjuk a metélőhagymával.
Majd a következő módon formázzuk: a palacsinta két oldalát behajtjuk, és alulról elkezdjük feltekerni, majd egy fogpiszkával megtűzzük.
Előkészítünk 3 tálkát. Az elsőbe töltjük a lisztet, a másodikba a tojásokat kicsit felverjük, a harmadikba öntjük a zsemlemorzsát. A fenti sorrendben a megtűzött palacsintákat bepanírozzuk.
Bő olajat forrósítunk és a palacsintákat pár perc alatt szép barnára sütjük.
Konyhai papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsöpögni.
Melegen, párolt rizzsel kínáljuk. A fogpiszkáról ne felejtsünk el szólni az étkezőknek!

2013. október 21., hétfő

Zsemle halloween alkalmából

Lassan itt a halloween, bár töklámpást nem szoktunk készíteni, de egy zsemle formában mégis beköszönt hozzánk.
A család által oly kedvelt burgonyás zsemle tésztáját használtam fel, annyi különbséggel, hogy burgonya helyett burgonyapehely került bele. Végre sikerült beszereznem :-)



Hozzávalók 8 zsemléhez
Tésztához:
  • 50 dkg liszt
  • 2,5 dl tej
  • 2,5 dkg élesztő
  • 1 tk cukor
  • 2 kk só
  • 0,5 dl olaj
  • 2 ek tejföl
  • 2 ek burgonyapehely (vagy 1 nagyobb burgonya)
Tetejére:
  • 4 szál ropi

Az élesztőt felfuttatjuk egy kis langyos tejben a cukorral
A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a burgonyapelyhet (vagy a megfőtt és megtört burgonyát), a felfutott élesztőt, a sót, az olajat, a maradék tejet és a tejfölt.
Alaposan kidagasztjuk.
Meleg helyen, konyharuhával letakarva kb. 1 óra alatt a duplájára kelesztjük.
A megkelt tésztát enyhén lisztezett felületre borítjuk, 8 egyenlő részre vágjuk.
Csinos zsemléket formázunk. Tenyerünkkel kicsit ellapítjuk.
Egy tiszta, hosszabb élű ollóval 7 bevágást ejtünk a zsemléken úgy, hogy a közepükön hagyunk kb. 1,5 cm átvágatlan részt.
Egy szál ropit eltörünk és a zsemle közepébe szúrjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsi fektetjük.
A sütőt előmelegítjük.
A zsemléket 20 percet hagyjuk kelni.
Lespricceljük vízzel.
20 perc alatt 180 fokon hőlégkeveréssel megsütjük.
Rácson hagyjuk kihűlni.

Akik elkészítették:













Mogyorós-sütőtökös szelet

Az ősz finomságait felhasználva készítettem el a vasárnapi desszertet. Megmaradt kevéske sütőtök is került bele, durvára vágott mogyoró is gazdagította. A nagyobbikom nem rajong a krémes sütikért, ezért az Ő kedvéért házi dzsem lett a töltelék.

Hozzávalók:

Tésztához:

  • 30 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 3 tojás
  • 20 dkg cukor
  • 2 tasak vaníliás cukor
  • 25 dkg megsütött sütőtök
  • 31,5 dkg tejföl
  • 1,5 dl olaj
  • 5 dkg durvára vágott törökmogyoró
  • Pár ek házi meggydzsem
  • 2-3 ek porcukor a tetejére

Tepsi kikenéséhez:

  • 2 dkg margarin
  • 1 ek liszt

A sütőt előmelegítjük.
A megsütött sütőtököt egy villával pürésítjük.

A törökmogyorót egy éles késsel durvára vágjuk.

Egy közepes méretű tepsit (20*34 cm) kikenünk margarinnal és megszórjuk kevéske liszttel.

A sütőport elkeverjük a lisztben.

A tojásokat a cukrokkal gépi habverővel a legmagasabb fokozatosan kb. 3-4 percig verjük.

Hozzáadjuk a sütőtököt.

Hozzákeverjük a tejfölt és az olajat.

Legvégül beleszórjuk a sütőporos lisztet, a mogyorót és alaposan összeforgatjuk.

Az előkészített tepsibe simítjuk a masszát.

180 fokon hőlégkeveréssel 35-40 perc alatt megsütjük.

Tűpróbával ellenőrizzük.

A kihűlt tésztát keresztben kettévágjuk.

Az egyiket megkenjük lekvárral, majd ráfektetjük a másik lapot.

Porcukorral meghintve kínáljuk.



2013. október 20., vasárnap

Sajtos-sonkás réteges pulyka

Már korábban készítettem hasonló finomságot, aminek az alapanyaga csirkemell volt. Most pulyka került bele és a rétegezést egy kis sült sonkával is színesítettem.
Nagyon kiadós és ízletes étel. A füstölt szalonna egy különleges ízvilágot kölcsönöz a pulykának.
Ha kicsi hűl, gyönyörűen szeletelhető. Krumplipüré illik hozzá.

Hozzávalók 4 főre:
  • 90 dkg pulykamell filé
  • 1 kk só
  • 0,5 kk őrölt bors
  • 3 tojás
  • 10 dkg liszt
  • 20 dkg trappista sajt
  • 10 dkg sonka vékonyra szeletelve
  • 5 dkg füstölt szalonna
A húst alaposan megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk, kiklopfoljuk.
Meghintjük sóval.
A szalonnát nagyon vékony csíkokra vágjuk (olyanra, mint a bolti bacon szalonna) és egy kisebb (22*22 cm) méretű jénai (vagy tepsi) alját kibéleljük vele. Nem baj, ha nem fedi be teljesen.
Előkészítünk két mélyebb tányért. Az egyikbe a tojásokat kissé felverjük.
A másikba a lisztet szitáljuk és beleszórunk kevéske borsot.
A sajtot lereszeljük.
A sütőt előmelegítjük.
A húsokat egyenként megforgatjuk a lisztben, majd a tojásban és a jénaiba/tepsibe rakjuk egymás mellé.
Megszórjuk sajttal, befedjük a sonka szeletekkel, majd rárétegezzük a többi húst, sajtot, sonkát addig, amíg el nem fogynak a szeletek (Nekem 3 réteg hús lett.).
A végén az egészet befedjük a reszelt sajttal.
Alufóliával lefedve 200 fokon 50 percet puhítjuk hőlégkeveréssel, majd a fóliát levéve további 25 percet pirítjuk.
Nem kell külön olaj és víz a tepsibe.

2013. október 19., szombat

Sajtos gyűrű

A nagy sikerű sajtos stangli után újra sajtossal leptem meg a családot, de most egy kicsit más formában. Gyűrű alakba hajtogatva, a tetején sok ropogósra sült sajttal, belül puha tésztával lett a szombati reggeli főszereplője eme péksütemény.

Hozzávalók 12 gyűrűhöz:

Tésztához:

  • 1 kg liszt
  • 10 dkg trappista sajt
  • 2 tk só
  • 5,5 dl tej
  • 5 dkg élesztő
  • 1 ek cukor
  • 1 tojás sárgája
  • 10 dkg margarin

Tetejére:

  • 1 felvert tojás
  • 15 dkg trappista sajt
A lisztet egy tálba szitáljuk, majd belereszeljük a sajtot, beleszórjuk a sót és jól összekeverjük.

Az élesztőt a cukorral felfuttatjuk 1,5 dl langyos, de nem forró tejben, majd liszthez adjuk a maradék tejjel, a tojás sárgájával, a margarinnal együtt.

Alaposan kidagasztjuk.

Meleg helyen, konyharuhával letakarva kb. 1 óra alatt a duplájára kelesztjük.

A megkelt tésztát enyhén lisztezett felületre borítjuk, 12 egyenlő részre osztjuk.

Gombócokat formázunk, majd egyenként ovális lappá nyújtjuk. Ezek kb. 10*15-20 cm nagyságúak.


Majd a hosszabbik oldaláról szorosan feltekerjük, mint a bejglit.
 A hajtás szélét a stangli oldalához csípjük, ezt a részt alulra fordítjuk. 
Két tenyerünk alatt sodrunk rajta kettőt.
A két végét összefordítjuk, egymásba toljuk és a tészta széleket összecsípjük. 
Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, távolabb egymástól, mert még nőni fognak.

Hagyjuk 20 percet kelni.

Egy egész tojást felverünk, lekenjük a gyűrűket, majd megszórjuk bőven reszelt sajttal.
200 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt barnára sütjük.

Akik elkészítették:

2013. október 18., péntek

Rizskoch, ahogy Anyukámtól tanultam

Ez az egyik legkedvesebb édességem. Mint ahogyan olyan sok mindent a konyhában, ennek a finomságnak az elkészítését is Anyukámtól tanultam. Alig bírom kivárni, hogy ha kisült, kicsit hűljön és már lehessen tányérra szedni. Legjobban a mézédes sárgabarackdzsemmel  kedvelem. Lehet egy tartalmas leves után második fogás, de akár desszertként is kínálhatjuk.

Hozzávalók egy közepes tepsihez:

  • 1 l tej
  • 30 dkg rizs
  • 2 tasak vaníliás cukor
  • 20 dkg porcukor
  • 5 tojás
  • 1 csipet só

A tejben a rizset puhára főzzük egy csipet sóval. Kicsit hagyjuk hűlni.
Addig a tojások sárgáját elválasztjuk a fehérjétől, előbbihez keverjük a cukrokat és a kihűlt rizsbe keverjük.
A fehérjéket kemény habbá verjük és óvatosan a rizsbe forgatjuk.
Egy közepe
s tepsit (38*22 cm) kikenünk vajjal, kilisztezzük és elsimítjuk benne a masszát.
Előmelegített sütőben 180 fokon hőlégkeveréssel addig sütjük, amíg a teteje szép aranybarna nem lesz, ez nekem 35-40 perc volt.
Ha kicsit hűl, szépen szeletelhető.

2013. október 17., csütörtök

Hagymaágyon sült fűszeres csirkecombok

Nem is gondoltam volna, hogy a sült hagyma ilyen finom lehet. Először készítettem ezt az ételt, de azt hiszem nem utoljára. Nem kell sokat törődni vele, a sütő elvégzi a munka nagy részét.
Hozzávalók 3 főre:
  • 3 egész csirkecomb
  • 3 nagy fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 tk só
  • 0,5 kk őrölt bors
  • 0,5 dl olaj
A vöröshagymát és a húst is alaposan megtisztítjuk, előbbit karikára vágjuk.
Egy kisebb méretű tepsibe öntjük az olajat, beleszórjuk a hagymakarikákat.
A fokhagymát lezúzzuk és bedörzsöljük vele a combokat. A hagymaágyra fektetjük.
Meghintjük sóval, borssal. Közéjük öntünk kb. 0,5 dl vizet.
Alufóliával lefedjük és hideg sütőbe tolva 220 fokon 90 percet puhítjuk. A fóliát eltávolítva további 35 percet pirítjuk. Félidőben megfordítjuk a husikat, hogy mindkét oldaluk kellőképpen megpiruljon.
Melegen, tarhonya körettel és ízlés szerint sült hagymával kínáljuk.

Tejfölös fehérbab leves házi csipetkével

Tegnap ebéd után a gyerekek olyan hosszút aludtak, hogy volt időm egy kis csendes csipkelődésre, készítettem egy tojásból csipetkét. A mai bablevesbe pont jól jött. 


Hozzávalók 4 főre:
  • 20 dkg fehér bab
  • 3 kisebb szál sárgarépa
  • 1 tojásból készült házi csipetketészta
  • 1 kisebb babérlevél
  • 1 púpos kk só
  • 2 nagy csipet őrölt bors
  • 0,5 leveskocka
  • 2 csapott ek liszt
  • 2 ek olaj
  • 1 tk fűszerpaprika
  • 2 dl tejföl
A babot alaposan megtisztítjuk. Én most konzervet használtam, ami előfőzött, ezért azt csak jól átmostam és hagytam lecsöpögni.
A sárgarépát megtisztítjuk, karikára vágjuk.
A répát felengedjük vízzel és feltesszük főni.
Beledobjuk a babérlevelet, a leveskockát, beleszórjuk a sót és a borsot.
Ha már roppanós a répa, hozzáadjuk a csipetkét. Ha már puha a tészta, beleöntjük a lecsöpögött babot.
Hagyjuk még főni, míg elkészítjük a rántást.
A lisztet elkeverjük az olajjal egy kis lábasban. Kis lángon világosra pirítjuk. Kevéske, kb. 0,5 dl vízzel csomómentesre keverjük, beleszórjuk a fűszerpaprikát, majd a tejföllel krémesítjük.
Ha már eléggé megpuhultak az alkotóelemek, a leves levéből pár kanállal merünk a rántásba és az egészet a levesbe csorgatjuk.
Hagyjuk felfőni.
Melegen kínáljuk.

Szezámmaggal szórt krumplis minipogácsák

Könnyű, krumplis pogácsa, ami nagyon hosszú ideig puha marad, ha egyáltalán marad belőle. A mini formát a gyerekek is jobban kedvelik. Olyan sós finomság ez, ami csak úgy eteti magát. Akár az iskolába is csomagolható a tízórais dobozba.

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 2,5 dkg élesztő
  • 1 dl tej
  • 1 tk cukor
  • 1 ek só
  • 1 dl tejföl
  • 25 dkg főtt, áttört krumpli
  • 15 dkg margarin
  • Kenéshez: 0,5 dl tej
  • Szóráshoz: 2 ek szezámmag

A krumplit alaposan megtisztítjuk, meghámozzuk és sós vízben puhára főzzük, leszűrjük, majd áttörjük.
Az élesztőt felfuttatjuk a langyos tejben a cukorral.

A lisztet egy tálba szitáljuk és beleöntjük a felfuttatott élesztőt, a sót, a tejfölt, a krumplit és belemorzsoljuk a szobahőmérsékletű margarint.

Alaposan kidagasztjuk. Ha találunk benne pici krumpli darabokat, azt még szétnyomkodjuk.

Meleg helyen, konyharuhával letakarva, kb. 1 óra alatt a duplájára kelesztjük.

A megkelt tésztát lisztezett felületre borítjuk, alaposan átgyúrjuk, kb. 2 cm vastagra kinyújtjuk, majd kiszaggatjuk egy kisméretű pogácsaszaggatóval. (Én egy 4 cm-eset használtam.)

Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk egymástól távolabb és megkenjük tejjel.

A tetejükre szórjuk a szezámmagot.

Előmelegített sütőben hőlégkeverésen 180 fokon 20 perc alatt megsütjük.

Amint kivesszük a sütőből, meglocsoljuk tejjel (Ha kenjük, lepotyoghatnak a magok.) és konyharuhával letakarva kb. 10 percet pihentetjük.

56 db apró pogácsa készült ebből a mennyiségből.


Akik elkészítették:
 

2013. október 16., szerda

Babérleveles krumplifőzelék

Egyik kedvenc főzelékem, aminek az elkészítését még Anyukámtól tanultam. Sok tejföllel, nagyon krémesen szeretjük. Van, hogy pörkölt a feltét, de a virslichips is remek kiegészítője. Ha gyorsan szeretnék meleg ételt az asztalra tenni, vagy ha már ráéhezünk, akkor már hámozom is a krumplit :-)

Hozzávalók 4 főre:

  • 1 kg krumpli
  • 1 babérlevél
  • 2 tk só
  • 1 csipet bors
  • 2 ek liszt
  • 3 ek olaj
  • 1 tk őrölt pirospaprika
  • 2 dl tejföl
A krumplikat megmossuk, meghámozzuk és vékonyra karikázzuk. Felöntjük annyi vízzel, hogy épp ellepje, beledobjuk a babérlevelet, sózzuk, borsozzuk.

Ha már majdnem puha a krumpli, a lisztet az olajon megpirítjuk, a tűzről levéve beleszórjuk a pirospaprikát, kevéske vízzel (kb 0,5 dl) hígítjuk, és csomómentesre keverjük. Belekanalazzuk a tejfölt, majd egy kis forró levet a főzelékből, hogy ne csomósodjon össze. 

Folyamatos kavargatás mellett beleöntjük a rántást a főzelékbe, és ha felfő (pár perc múlva) elzárjuk.