PrintFrendly

2014. május 12., hétfő

Zabpelyhes-rozsos zsemle

Párom úgy döntött, hogy most szeretne egy kicsit diétásabb étkezésre átállni. Így a kedvében járva próbálok a főzésben, sütésben is ehhez alkalmazkodni. Először is péksütiket, zsemléket gondoltam sütni, lehetőleg olyat, amiben a fehér liszt csökkentve van jelen. Először a bloggertársak, illetve az internetes kereső oldalait hívtam segítségül, mert a kísérletezést egy kicsit elhalasztanám, ha már szereztem egy kis tapasztalatot a különféle teljes kiőrlésű és egyéb lisztek világában. A kutatás során megakadt a szemem Moha zabpelyhes rozsos zsemléjén. Első olvasásra kicsit bonyolultnak tűnt, de végül ezt választottam az első pékárunak. Legelső lépésként bevásároltam pár tasak különféle lisztet, hogy legyen elegendő alapanyagom. 
Majd készítettem egy jó nagy adag öregtésztát, ezt is most Moha receptje alapján.
Nekem egy kicsit tömény lett a kész zsemle tésztája, de valószínűleg azért, mert a puha, fehér lisztes dolgokhoz vagyok szokva. Páromnak viszont ízlett, sovány felvágottal, friss zöldségekkel megpakolva vitte a munkába. Azt hiszem már ezért megérte :-)


Hozzávalók 9 db zsemléhez:
*30 dkg öregtészta
*10 dkg kenyérliszt (BL80)
*20 dkg teljes kiőrlésű (továbbá TK) búzaliszt
*20 dkg teljes kiőrlésű (továbbá TK) rozsliszt
*10 dkg apró szemű zabpehely
*2 ek burgonyapehely
*280 ml víz
*150 g joghurt
*2 púpos tk só
*1 tk barna cukor
*0,5 tk őrölt kömény
*0,5 dl olaj
*1 csipet aszkorbinsav (ez nekem most kimaradt)
*2 dkg friss élesztő
*1 kisebb tojásfehérje lekenni
*1-1 tk lenmag és zabpehely a tetejére

Az előre elkészített öregtésztából kimérünk 30 dkg-ot és egy tálba tesszük. Hozzáadjuk a 10 dkg kenyérlisztet, a 10 dkg TK búzalisztet, 1 tk barna cukrot, 2 dkg friss élesztőt és 280 ml langyos vizet.
Jó alaposan kidagasztjuk. Letakarva, meleg helyen 45 percet hagyjuk kelni.
A joghurtba szórjuk a sót, a köménymagot, hozzáadjuk az aszkorbinsavat, az olajat.
A maradék liszteket (10 dkg TK búza és 20 dkg TK rozsliszt) elkeverjük a burgonyapehellyel és a zabpehellyel.
Mindkettőt az előtésztához adjuk és kidagasztjuk. (Elég lágy az állaga.)
Ismét hagyjuk 45 percet pihenni.
Lisztezett felületre borítjuk és 2-3 cm vastagra, téglalap alakúra elnyújtjuk.
Egy éles késsel téglalapokat vágunk. (Nekem csak 9 db lett, az eredeti recetúra szerint 25 db.)
Sütőpapíros tepsibe helyezzük, lekenjük 1 tojás fehérje és egy kevés víz keverékével, megszórjuk magokkal.
Előmelegítjük a sütőt.
Addig 30 percet még pihennek a zsemlék.
Vízzel lespricceljük és 200 fokon 25 percet sütjük hőlégkeveréssel.




2 megjegyzés:

  1. Gyönyörűek lettek, és örülök, hogy a párodnak ízlett! Néztem a fotót, nálad valóban sűrűbbnek tűnik a bélzete, esetleg egy kicsit tovább lehet hagyni kelni sütés előtt.
    Illetve próbáld meg légkeverés nélkül sütni, alsó-felső sütéssel, 200 fokon. Ez is okozhatta a tömörséget. A hirtelen forró sütő megkapta, már nem kelt tovább sütés közben. Csak erre tudok tippelni, mert a külseje is jóval sötétebb, mint nálam.
    200 fok légkeveréssel az 220 foknak felel meg, ez nagyon sok. Péksüteményeket nem szoktam légkeveréssel sütni, ennek is bőven elég a 200 fok simán.

    VálaszTörlés