PrintFrendly

2014. szeptember 29., hétfő

Vaníliás ricottafánk

Már nagyon rég szerettem volna kipróbálni a ricottát. Azt hiszem nagyon jó ötlet volt fánkot készíteni belőle. Pehelykönnyű, finom ebéd utáni édesség, amit ha elkezdünk falatozni, képtelenség abbahagyni. Igazából csak a sütéskor szükséges nagyon figyelni, mert hamar sül. Hagyományos túróból is készíthető.


Hozzávalók 4 főre:
*250 g ricotta
*4 közepes tojás
*1 vaníliarúd kikapart magja (esetleg 1 tasak Bourbon vaníliás cukor)
*100 g porcukor
*100 g liszt
*1 tasak sütőpor 2/3-a (kb. 8 g)
*1 kis csipet só

A ricottát a tojásokkal egy tálkában jól elkeverjük, majd hozzáadjuk a vaníliarúd kikapart magját (esetleg a vaníliás cukrot), a porcukrot és jól összekeverjük.
A lisztet egy másik tálkában elvegyítjük a sütőporral és a sóval, majd a ricottás masszába szórjuk.
Alaposan összeforgatjuk.
Egy folyós, de sűrű masszát kapunk. Hagyjuk állni, míg egy edénykében kb. 6-7 dl olajat forrósítunk.
Egy tálkába készítünk kevéske vizet és szükségünk lesz egy teáskanálra.
Ha az olaj már forró, akkor a kanalat a vízbe mártjuk, a tésztából kanalazunk egy adagot, majd a forró olajba engedjük. Kb. 3-4 fánkot érdemes egyszerre sütni. Nagyon hamar sül, nem szabad nagy lángon készíteni, mert a belseje folyós maradhat. Érdemes az olaj forróságát úgy ellenőrizni, hogy először csak 1 db fánkocskát sütünk, megfigyelve, mennyi időre van szüksége a teljes süléshez.
A fánkok maguktól megfordulnak az olajban, ha már az alsó részük megsült.
Konyhai papírtörlőre szedjük és hagyjuk lecsöpögni a felesleges olajat.
A szaggató kanalat érdemes megtörölni, ha marad rajta egy kis tészta, mert akkor nem válik le az olajban a következő fánk és ajánlott minden egyes fánk előtt a vízbe mártani.
A megsült fánkocskákat porcukorral meghintve, esetleg baracklekvárral, mogyorókrémmel kínáljuk.
Ebből az adagból nekem 2 közepes tálcányi mennyiség lett.

2014. szeptember 26., péntek

Linzerkék az oviba

Még január elsejéig vihetünk az oviba saját készítésű sütit. Drága kincsünk holnap ünnepli a negyedik szülinapját, ezért ma ezekkel a pici sütikkel kedveskedtünk a gyerekeknek. Mindenféle vicces és aranyos formát kihalásztam a fiókból. Volt lepke, csillag, virág, szív, fog, csizma, hold. Úgy hallottam, hogy nagyon tetszett és ízlett nekik :-)



Hozzávalók 30 db linzerkéhez:
*30 dkg liszt
*1 tk sütőpor
*20 dkg margarin
*10 dkg porcukor
*1 tasak vaníliás cukor
*1 tojás sárgája
*1 kisebb citrom héja
*1 kis üveg (házi) sárgabaracklekvár fele
*5 dkg étcsoki
*1 ek olaj
*2 ek színes szórócukor

A tészta hozzávalóit: liszt, sütőpor, margarin, porcukor, vaníliás cukor, tojás sárgája, reszelt citrom héja alaposan összedolgozzuk.
Lisztezett felületen kb. 4 mm vastagra elnyújtjuk.
Apró formákkal páros figurákat szúrunk ki.
Sütőpapírral bélelt tepsibe pakoljuk.
Előmelegített sütőben 180 fokon 8 perc alatt hőlégkeveréssel megsütjük.
Hagyjuk teljesen kihűlni.
Majd egy-egy kevéske lekvárral összeragasztjuk a párokat.
Vízgőz felett felolvasztjuk a darabokra tört csokit az olajjal és a megtöltött sütiket egy kicsit megmártjuk benne, majd megszórjuk színes cukrokkal.
Sütőpapírra téve hagyjuk, hogy a csoki teljesen megszilárduljon.

2014. szeptember 25., csütörtök

Magyaros karfiolleves házi csigatésztával

Sikerült szép karfiolt beszerezni, és a Kicsi nagy levesrajongó lett, ezért egy egyszerű zöldséglevest készítettem, amit a hétvégén gyúrt csigatésztával is gazdagítottam.


Hozzávalók 4 főre:
*1 egész kis fej karfiol
*3 szál sárgarépa
*2 szál petrezselyem
*4 közepes szem krumpli
*1 közepes fej vöröshagyma
*2 ek olaj
*1 kk só
*1 csipet őrölt bors
*1 tk őrölt pirospaprika
*1 tk házi ételízesítő (vagy 0,5 leveskocka)
*1 csapott tk liszt

Minden zöldséget alaposan megtisztítunk. A karfiolt apró rózsáira szedjük. A sárgarépát (ha nagyobb, negyed karikára), a petrezselymet karikára, a krumplit kockára, a vöröshagymát apró kockára vágjuk.
A felforrósított olajon a vöröshagymát üvegesre pirítjuk, rászórjuk a fűszerpaprikát, a lisztet és addig keverjük, míg nem maradnak pici lisztcsomók. Hozzáadjuk a sárgarépát, a petrezselymet.
Jól átforgatjuk, majd felengedjük vízzel.
Ízesítjük a fűszerekkel.
Ha felfőtt, hozzáadjuk a krumplit, a házi csigatésztát.
Ha már majdnem puha minden alapelem, a karfiolt is belerakjuk.
Ha a karfiol is roppanósan puha, elzárhatjuk.
Melegen kínáljuk.

2014. szeptember 23., kedd

Szaftos gombapaprikás

Egyszerű, gyorsan elkészíthető, ízletes ebéd. Rég került az asztalra nokedli, ezért most köretként ezt kapta a család.


Hozzávalók 4 főre:
*50 dkg csiperkegomba
*1 nagy fej vöröshagyma
*1 púpos ek tyúkzsír
*1 kisebb pritamin paprika
*1 kisebb paradicsom
*1 csapott kk só
*1 nagy csipet bors
*1 tk őrölt pirospaprika

A zöldségeket alaposan megtisztítjuk, a vöröshagymát nagyobb kockára, a paprikát apró kockára, a gombát vékony fél karikára, a paradicsomot nagyobb darabokra vágjuk.
A hagymát a felhevített zsíron üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a paprikát, paradicsomot, pár percig együtt pirítjuk, majd a gombát is rászórjuk.
Ízesítjük a fűszerekkel és felengedjük 0,5 dl vízzel.
Fedő alatt addig főzzük, míg a gomba megpuhul.
Ha még marad rajta víz, a fedőt eltávolítja hagyjuk kicsit lepirulni.
Melegen, nokedli vagy főtt tészta körettel kínáljuk.

2014. szeptember 22., hétfő

Csigatészta házilag

Anyukámmal lánykoromban gyakran készítettünk csigatésztát. Minden nagyobb ünnep előtt hetekkel leültünk és 1-2 tojásból összeállított tésztából sodorgattuk a levesbe valót. Természetesen egyszerre nem lett soknak mondható tészta, de sok kicsi sokra megy alapon egy idő után szép kis mennyiség jött össze. 
A hétvégén én is nekiláttam és szép sárga házi tojásból gyúrtam egy adagot. Egyedül azért lassabban megy, de a végeredményben olyan jó érzés gyönyörködni és még jobb elfogyasztani :-)
Hozzávalók:
  • 1 nagyobb házi tojás
  • 8-10 dkg liszt
A tojást egy tálkába ütjük és fokozatosan adagoljuk hozzá a lisztet. Közben kézzel összegyúrjuk. Ne legyen a tészta se túl lágy, (mert akkor ragadni fog) se túl kemény. Sohasem sikerül azonos mennyiségű liszttel készíteni, mert nem egyforma méretűek a tojások és a liszt minősége is változó. Most épp kb. 9,7 dkg lisztet "vett fel" a tojás.

Ha jól összedolgoztuk, konyharuhával letakarjuk, a tésztanyújtót összeszereljük. Egy darabka tésztát letépünk, golyóvá dolgozzuk és a tésztanyújtó gép legvastagabb fokozatán kezdve (nekem 8 van rajta) elkezdjük nyújtani és mindig kisebb egységre állítva egyre vékonyabbra nyújtjuk. Ez a képen szereplő egy 3-as vastagságú.
Gép hiányában ezt a műveletet sodrófával is végezhetjük, ami kicsit több időt vesz igénybe. 
Egész kisméretű rombuszokra vágjuk, amit érdemes gyorsan letakarni, hogy ne száradjon meg nagyon.

A csigakészítőre teszünk egy tésztát, a kis sodró rúd végét a rombusz szélesebb végére helyezzük, az ujjhegyünkkel a tészta sarkát átfordítjuk a rudacskán és a tésztát a bordás szerkezeten átfordítjuk, csigát sodorva. Majd az ujjunkkal lazán lehúzzuk a rudacskáról a tésztát.
Konyharuhára téve hagyjuk megszáradni.
Ha nem használjuk fel azonnal, akkor 1-2 nap alatt szépen megszárad.
Papírszalvétával kibélelt papírdobozban vagy üvegben sokáig eláll.