PrintFrendly

2016. december 13., kedd

Egyszerű túrópötty


Négy évvel ezelőtt készítettem el az első adagot. Akkor is pillanatok alatt elfogyott. Aztán elfeledkeztem róla. Most eszembe jutott. Két nap alatt kétszer golyózgattam, mert a nagyobbik gyermekem azt mondta: anya, ebből nagyon sokat kérek. 
Amúgy nagyon egyszerű, tényleg pár perc az összeállítása, majd jön a sodrás és a bevonás. Aztán másodpercek alatt el is tűnik a tálcáról.
Ízre nagyon hasonlít arra a bizonyos piros pöttyösre. 
Nem lehet belőle eleget csinálni.
Hozzávalók:
*25 dkg túró
*3 ek darált háztartási keksz
*3 ek méz
*1 kezeletlen citrom reszelt héja
*15 dkg étcsokoládé
*2 ek olaj

A túrót jól áttörjük, majd hozzáadjuk a mézet, kekszmorzsát és belereszeljük a citrom héját. Összedolgozzuk. Vizes kézzel apró golyókat sodrunk és tálcára sorakoztatjuk.
Legalább 30 percre a fagyasztóba rakjuk.
Ez alatt az étcsokoládét az olajjal vízgőz felett felolvasztjuk. 
Megmártjuk benne a golyókat.  Hagyjuk, míg a csoki megdermed.
Érdemes a golyókba fogpiszkát szúrni, annál fogva megmártani, majd egy darab hungarocellbe szúrni. A lehűtött túrón a csoki pillanatok alatt megköt, ezért érdemes gyorsan dolgozni.   

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.                             

4 megjegyzés: