Printfriendly

2017. július 23., vasárnap

Tarkedli, a cseh fánk



A Férjem meglepett egy tarkedli sütővel, ami gyakorlatilag egy serpenyő, amiben négy kerek mélyedés van. Mivel imádom a kelt tésztákat, nem is volt kérdés, hogy kipróbálom. A sütés az egyik gyenge pontja. Ha túl nagy a láng alatta, akkor a külseje hamar megéghet és a belseje nyers maradhat. Érdemes az első sütéskor egy fánkkal próbát készíteni, hogy lássuk, milyen láng a tökéletes hozzá. Amúgy nekem a fánk és a palacsinta között helyezkedik el ez a finomság, aminek a tésztája egyáltalán nem édes, ezért igazán igényli a porcukrot és a lekvárt, vagy gyümölcsmártást. 
Ebből az adagból nekem 16 db fánk lett.
A recept megjelent a Kifőztük magazin júliusi számában is.
Hozzávalók 4 főre:
*35 dkg liszt
*1 nagy csipet só
*4 dl tej
*1 dkg friss élesztő
*2 púpozott ek cukor
*1 púpozott tk házi vaníliás cukor
*2 nagyobb tojás
*0,5 dl olaj
*1-2 ek olvasztott vaj a sütéshez

Az élesztőt a langyos tejbe morzsoljuk, majd egy evőkanál cukorral megszórva felfuttatjuk. A lisztet elkeverjük a sóval, a maradék cukorral, vaníliás cukorral, majd hozzáadjuk a felfutott élesztőt, az olajat és a tojásokat. Sűrű tésztát keverünk belőle. Lefedve legalább egy órát kelesztjük.
A tarkedli sütőt felforrósítjuk, majd olvasztott vajjal kikenjük a mélyedéseit, ezt minden egyes fánk előtt megismételjük. 
1 evőkanálnyi tésztát kanalazunk bele, és közepestől mérsékeltebb lángon sütjük, majd óvatosan megfordítjuk és a másik oldalát is megsütjük.
Porcukorral meghintve, lekvárral, esetleg gyümölcsmártással kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.


2017. július 22., szombat

Morzsás meggyes pite



Párom anyukájától kaptunk egy jó nagy adag meggyet. Egy részét a hűtőben tároltam, hogy majd készítek belőle valamit. Ebből felhasználva sütöttem meg ezt az egyszerű sütit, aminek omlós a tésztája, ropogós morzsa borítja a fahéjas meggy réteget. A gyümölcsre csak házi vaníliás cukor került, ezért nem túl édes maga a süti, de a porcukor ezt jól ellensúlyozza. Alig tudtam pár szeletet megmenteni a fotózáshoz, olyan kapós volt. Sajnos már egy morzsa sincs belőle.
Hozzávalók 8 főre:
Morzsához:
*12 dkg liszt
*7 dkg porcukor
*7 dkg margarin

Tésztához:
*25 dkg liszt
*1 csipet só
*1 kk sütőpor
*6 dkg porcukor
*6 dkg margarin
*0,5 kezeletlen citrom reszelt héja
*1 kisebb tojás sárgája
*1 dl tejföl

Töltelékhez
*60 dkg meggy (vagy1 üveg magozott meggybefőtt)
*1 kk őrölt fahéj
*2 ek búzadara

Először a morzsa alapanyagait gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk és hűtőbe rakjuk.
A tészta hozzávalóit jól összedolgozzuk, amit lisztezett felületen a sütőpapírral bélelt (20*30 cm) tepsi méretére nyújtunk, majd a sodrófára feltekerve belefektetjük.
Megszurkáljuk villával, megszórjuk búzadarával, majd egyenletesen eloszlatjuk rajta a jól lecsepegtetett meggyet. Megszórjuk vaníliás cukorral és fahéjjal, majd rászórjuk a morzsát.
Előmelegített sütőben 180 fokon hőlégkeveréssel30 perc alatt megsütjük.
Porcukorral meghintve kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.

2017. július 21., péntek

Patisszonkrémleves kolbászmorzsával

Ismét egy tökös recept, hisz a kert csak úgy ontja magából a friss zöldségeket. Olyan egyszerű, hogy fél óra alatt el is készül. Tudom, a csillagtök hámozása kicsit macerás, de szerintem nem vészes. Roppant hamar megpuhul. A kolbász, a kapor és a fokhagyma jól kiegészítik egymást. Nekem még hidegen is nagyon ízlett.
Hozzávalók 4 főre:
*2 kisebb patisszon (tisztítva mérve 60 dkg)
*1 nagy fej vöröshagyma
*3 ek olaj
*1 púpozott tk só
*4 nagy gerezd fokhagyma
*1 dl tejszín
*8 dkg füstölt kolbász
*1 kis csokor friss kapor

A patisszonokat kisebb darabokra vágjuk, meghámozzuk és a magvas részt kanállal kivájjuk. Az apróra kockázott vöröshagymát a felforrósított olajon megfonnyasztjuk és átforgatjuk rajta a felkockázott csillagtököt. Felengedjük annyi vízzel, hogy ellepje, ízesítjük sóval, borssal, zúzott fokhagymával. Lefedve a patisszon megpuhulásáig főzzük. Merülő mixerrel pépesítjük, majd a tejszínnel krémesítjük. A vékonyra karikázott kolbászt apróra tépkedjük, és serpenyőben kicsit megpirítjuk. A meleg levest a kolbászmorzsával és az apróra vágott kaporral kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.



2017. július 20., csütörtök

Oreokrémes keksztekercs


Van úgy, hogy nem akarjuk a konyhát tovább melegíteni a sütő bekapcsolásával, ilyenkor jól jön egy sütés nélküli édesség. A keksztekercs abszolút befutó, de néha jó egy kis csavart, egy kis újdonságot belecsempészni. Ez nálam most egy pár darab abból a bizonyos, nagy népszerűségnek örvendő kakaós kekszből. Egyszerű, nem is szükséges hozzá sok alapanyag és biztos sikert arat a család körében.

A recept megjelent a Kifőztük magazin júliusi számában is.

Hozzávalók 8 főre:

Tésztához:

*35 dkg darált háztartási keksz

*10 dkg porcukor

*3 púpozott ek cukrozatlan kakaópor

*1 ek rum

*8 púpozott ek sárgabaracklekvár


Töltelékhez:

*15 dkg porcukor

*12 dkg vaj

*7 darab oreo keksz

*3 púpozott evőkanál kókuszreszelék


A töltelékhez a porcukrot simára keverjük a vajjal, majd hozzáadjuk a kekszekből kiemelt krémet, az apróra tört kakaós kekszet, és a kókuszreszeléket. 
A darált háztartási kekszet összekeverjük a kakaóporral, porcukorral, majd összedolgozzuk a rummal, lekvárral. 
A kekszes masszát Folpackon téglalap alakúra, és 4 mm vékonyra elnyújtjuk. Megkenjük a krémmel. 
A szélesebb oldalától kezdve szorosan feltekerjük, és Folpackba csomagolva a hűtőben pihentetjük pár órát. 



A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.







2017. július 19., szerda

Csirkecsíkok kapros besamel mártásban

A család felnőtt tagjai nagyon kedvelik a kapros, kicsit pikáns ételeket. Ezért kísérleteztem ki ezt a húsos fogást, ami könnyű, gyorsan elkészíthető, és ha van friss kapor, akkor mindenképpen érdemes kipróbálni. Idényen kívül természetesen szárított, vagy fagyasztott kapor is megteszi, azzal is finom.
Hozzávalók 2 főre:
*1 nagyobb csirkemellfilé
*3-4 ek olaj
*0,5 kk só
Mártáshoz:
*2 púpos ek margarin
*2 púpos ek liszt
*3 dl tej
*0,5 kk só
*1,5 tk cukor
*1,5 tk ételecet (10%-os)
*1 nagy csokor friss kapor

A megtisztított húst vékony csíkokra vágjuk, felforrósított olajon fehéredésig pirítjuk. Meghintjük egy kevés sóval, majd kevés vízben, fedő alatt puhára főzzük. 
A mártáshoz a felolvasztott margarint a liszttel elkeverjük, majd mérsékelt lángon világosra pirítjuk. Fokozatosan adagolva a tejet csomómentesre keverjük. 
Ízesítjük sóval, cukorral, ecettel és beleszórjuk az apróra vágott kaprot. Ha palacsinta tészta sűrűségű, akkor beleforgatjuk a húst. Melegen, sós vízben főtt krumplival, rizs körettel vagy kifőtt tésztával kínáljuk.

A Facebookon is megtaláltok.

Már Instagramon is fent vagyok.