PrintFrendly

2017. december 16., szombat

Mézeskalácsos darálós karika



Gyerekkorom egy nagy kedvence a darálós süti. Már sokféleképpen elkészítettem korábban, kókusszal, dióval, csokisan, kakaósan, most pedig az ünnepre hangolódva mézes fűszerkeverékkel. Egy csésze forró kávéhoz vagy egy bögre kakaóhoz remek kis harapnivaló.
Lehetőségem adódott kipróbálni a nyírfacukrot, amit a Nyírfacukor Édesen Egészségesen biztosított.
A recept megjelent a Kifőztük magazin novemberi számában is.
Hozzávalók 2 gáz tepsihez
*50 dkg liszt
*1 púpozott evőkanál sütőpor
*1 csipet só
*2 csapott evőkanál mézes sütemény fűszerkeverék
*2 nagyobb tojás
*15 dkg nyírfacukor
*15 dkg zsír
*Kb. 1 dl tej

A lisztet elkeverjük a sóval, sütőporral, fűszerkeverékkel, majd elmorzsoljuk benne a zsírt. Hozzáadjuk a tojásokat, a nyírfacukrot és annyi tejet, hogy könnyű tésztát kapjunk. A húsdarálóra szerelt csillag formán 13 cm-es rudat nyomunk ki, aminek a két végét összeillesztjük. Sütőpapíros tepsibe rakjuk egymástól távolabb. 180 fokra előmelegített sütőben hőlégkeveréssel 12 perc alatt készre sütjük. Jól záródó fémdobozban sokáig eláll.


A Facebookon is megtaláltok.
Már Instagramon is fent vagyok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése