PrintFrendly

2018. március 8., csütörtök

Majonézes lilakáposzta-saláta

Volt itthon egy fej lila káposzta, és nem tudtam, hogy mit készítsek belőle. Végül egy nagyon egyszerű saláta lett a végeredmény, ami pompás köret sültekhez, húsokhoz, vagdaltakhoz. Minél tovább áll a hűtőben, annál jobban összeérnek az ízek. Egy jó tanács a készítéséhez: a káposzta szeletelésénél érdemes kesztyűt húzni, mert annyira megfogja a kezünket, hogy sokáig lila lesz a bőrünk.
A recept megjelent a Kifőztük magazin márciusi számában is.
Hozzávalók 4 főre:
*1 kisebb fej lila káposzta
*13 dkg majonéz
*5 dkg porcukor
*½ tk só
*1/3 kk őrölt bors
*3 ek frissen facsart kezeletlen citrom leve
*2 ek almaecet
*0,5 dl tej

A majonézt simára keverjük a sóval, borssal, porcukorral, citromlével, almaecettel, tejjel. Beleforgatjuk az egész vékony csíkokra vágott lila káposztát. Pár órát, de még jobb, ha egy egész éjszakát a hűtőben pihentetjük, hogy az ízek jól összeérjenek. 

A Facebookon is megtaláltok.
Már Instagramon is fent vagyok.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése